Ez az éj nem hajlik psichedelik

Az óra visszafelé ketyeg a torony nélküli téren,

Kövek alatt halk zene rebben, édes bús gyökérben.

Lámpákból tintahalak úsznak az ég felé

És a kulcslyukon át kisétál a házmester.

A folyó ma felfelé folyik, csillagport sodorva,

Egy maszkos kertész felhőket ültet a porba.

Két árnyék sakkozik egyetlen fénykockán,

S a szabály: aki nyer, az veszít

Íígy mindkét fél sürgősen feladja.

Refrén]

Ez az éj nem hajlik, de eltörik bennünk,

Színekből szőtt csendben nyugalmat keresünk.

Minden út kör, és minden kör nyitott kérdés

Ami volt, az lesz — ami lesz az a visszatérés.

Ami idebent van az odakint létezik,

Ami odakint van az a bennsőnkre éhezik.

Egy könyvtár lebeg a tó felett, lapjai madarak,

Szavaik esőként hullanak: „nincsenek itt mégis itt maradnak8.”

Tükröt hord a szél, benne arcok cserélnek szellemet

És a parton egy király koronáz meg

egy koldus-gyermeket.

Az utcák felcsavarodnak, mint régi filmszalag,

Minden lépés után múltunk hátulról előre szalad.

Egy bohóc misét tart az alvó fák alatt,

S a bokrokból apró karok nőnek — lelkesen tapsolnak az ég alatt.

Refrén]

Ez az éj nem hajlik, de eltörik bennünk,

Színekből szőtt csendben nyugalmat keresünk.

Minden út kör, és minden kör nyitott kérdés

Ami volt, az lesz — ami lesz az a visszatérés.

Ami idebent van az odakint létezik,

Ami odakint van az a bennsőnkre éhezik.

Az ég ma palló, rajta lépked a tenger,

Halak égnek gyertyaként, füstjük végül elnyel

Egy vak festő meglátja a lopakodó fényt,

És vásznára festi azt, ami másnak láthatatlan még.

A hajnal késik, eltévedt egy kanyarban talán,

Egy csengőhang csilingel a sűrű köd falán.

Mi ott állunk, ahol minden összeér végül:

Álom és ébrenlét egyetlen szívverésben elvegyül.

Refrén]

Ez az éj nem hajlik, de eltörik bennünk,

Színekből szőtt csendben nyugalmat keresünk.

Minden út kör, és minden kör nyitott kérdés

Ami volt, az lesz — ami lesz az a visszatérés.

Ami idebent van az odakint létezik,

Ami odakint van az a bennsőnkre éhezik.